RÓLAM
Szigi vagyok. A színpad, a tánc és az emberek között nőttem fel.
A vőfélységhez nem egy hétvégi ötlet vezetett. Sokféle színpad, sokféle közönség és egy 2003-as baráti esküvő tette azzá, amit ma csinálok.
AHONNAN INDULTAM
Néptánc, hegedű, közönség.
1980-ban születtem Veszprémben. Amikor még kissrác voltam, „megfertőzött” a néptáncnak nevezett őrület: 1990-ben kezdődött minden. A tánccal párhuzamosan klasszikus hegedűt tanultam, aztán gyermek táncosból ifi táncos, majd amatőr felnőtt táncegyüttes tagja lettem.
A következő állomás a budapesti Honvéd Táncszínház volt. 2003-ban részt vehettem az István, a király erdélyi ősbemutatóján. A színpadon hamar megtanulja az ember, hogy a figyelmet nem elég megszerezni: meg is kell tartani, de nem önmagáért, hanem azért, hogy a közönség együtt legyen a történettel.
EGY PÁLYA ÁLLOMÁSAI
A vőfélyi szerep mögött sokféle élő helyzet van.
1990
Néptánc és klasszikus hegedű. A magyar folklór nem később felvett díszlet, hanem gyermekkortól része az életemnek.
2003
Honvéd Táncszínház, az István, a király erdélyi ősbemutatója – és ugyanebben az évben az első vőfélyi esküvő.
2006 után
Főállás mellett egyre több energiát tettem a vőfélykedésbe. A lakodalmak nem egyenformák, ezért a tapasztalatot sem lehet egyféleképp használni.
Műsorvezetés és zene
Voltam karaoke-műsorvezető, retro DJ, táncegyüttes-vezető és koreográfus. Veszprém helyi rádiójában rövid ideig műsort is vezettem.
2007
Vendég voltam Fábry Sándor Esti Showder című műsorában, egy vőfély show keretében. A televíziós pillanat emlék, nem címke.
2020-tól
Ha a jegyespár ezt kéri, népviselet helyett zakóban és nyakkendőben, ceremóniamesterként is vállalom a nap vezetését.
AZ ELSŐ ESKÜVŐ
Nem terv volt. Egy barátomnak segítettem.
2003-ban egy barátom lakodalmán talált rám először a vőfélyi szerep. Azóta is jó érzés arra gondolni, hogy abból az alkalomból nem egy előre felépített karrier, hanem egy hosszú, sokat tanító út lett.
A vőfélységet nem főállásban, de a legnagyobb elhivatottsággal végzem. A hagyományos magyar lakodalmi szokások mellé próbálom beilleszteni a mai kor esküvőinek igényeit. A 21. században a kettőnek nem egymással szemben, hanem egymás mellett van helye.
„A hagyományt nem azért viszem magammal, mert minden alkalommal kötelező. Azért, mert ha a párnak és a családnak jelent valamit, akkor tud igazán megszólalni.”
— Szigligeti Gábor
VŐFÉLY VAGY CEREMÓNIAMESTER?
A kalapból lehet nyakkendő. A figyelemből nem engedek.
2020-ban jutottam arra, hogy a modern igényekhez alkalmazkodva, ha ezt kérik, zakóban és nyakkendőben dolgozom. A tudás és a tapasztalat megvan hozzá; másképp kell megszólalni, de a feladat lényege ugyanaz marad.
A rövid rádiós műsorvezetői és karaoke-műsorvezetői tapasztalat is abban segít, hogy a hang mindig a helyzethez illeszkedjen. Néha a kalapot nyakkendőre, a vőfélybotot mikrofonra kell cserélni – de a mikrofon ilyenkor sem lehet hangosabb a párnál.
MIT JELENT NEKEM EGY ESKÜVŐ?
Nem kell, hogy mindenki engem nézzen.
Egy jó lakodalom végén nem abból szeretném, hogy rám emlékezzetek, hogy én beszéltem a legtöbbet. Inkább abból, hogy a család együtt volt, a fontos pillanatoknak súlya maradt, és ha valami váratlan történt, nem nektek kellett megoldani.
A vendégkönyvben sokan a táncot, az éneket vagy a jó hangulatot említik. Nekem ugyanilyen fontosak azok a sorok, amelyek arról szólnak, hogy a szülők vendégnek érezhették magukat, a párnak pedig csak jól kellett éreznie magát. Ez a munka csendesebb része, mégis ez a lényeg.